"Az Énünkről alkotott képhez többnyire egy apró emberkét társítunk, a humunculust, aki valahol az agyunk sarkában üldögél, és figyeli mindazt, ami beáramlik a szemünkön, a fülünkön, és a többi érzékszervünkön, értékeli a bejövő információt, majd meghúz egy kart, és ennek következtében valamely módon cselekszünk. Ezt a miniatűr lényt egy igen érzékeny és intelligens, az egész testünk gépezetét irányító emberkének képzeljük. Egyesek úgy hiszik, hogy ez a "lélek", és Isten lehelete egy isteni szikra révén agyagtestünkből egy halandó burkot teremtett köré.
A jelenkori idegrendszerrel foglalkozó tudomány sokkal prózaibb magyarázattal szolgál az emberi Én kialakulásáról. [...] Az egymástól elkülönülő információkat hordozó és különböző feladatokra szakosodott idegsejtek működésének egy bizonyos komplexségi fokán szükségessé vált egy a beáramló ingereket és érzékeléseket irányító és rangsoroló belső közlekedési rendőr. Valamikor az emberi fejlődés távoli múltjában kialakult egy ilyen belső mechanizmus. Ezt nevezik tudatnak. Ám a közlekedési rendőr képe is megtévesztő, mivel ez is egy apró emberkét sugall, egy agyműködésért felelős tökéletes humunculust - egy nőt vagy egy férfit. Pedig nem erről van szó. A tudat inkább egy mágneses térhez hasonlítható, vagy valamiféle aurához, vagy az agyba beáramló töméntelen érzékelés által hangszerelt, összehangolt dallamhoz."
