Napi Lelkes

"Az amerikai kultúra jellemzője, hogy újra és újra arra biztatja az embert, hogy 'legyen boldog.'

De a boldogságot nem lehet üldözni, folyomány csupán. Okunk kell hogy legyen 'boldognak lenni' "

"A célod mögé próbálj eljutni. Ha csupán el akarsz érni valamit, megáll az energiád előtte. Próbálj mögé jutni, és nem fogsz elbukni."

"Úgy gondolom, a probléma az, hogy az emberek túl sokat aggódnak azon, hogy mi történhet, mi romolhat el, hogy teljesen elvesztik a jelent. Elsiklanak a tény fölött, hogy tulajdonképpen, jelenleg minden tökéletesen rendben van."

"Szóval a trükk az, amikor csak lehetséges, fékezd az agyad attól, hogy előreszaladjon."

forrás: http://www.scientificamerican.com/article.cfm?id=wisdom-from-psychopaths&page=5

Sosem voltam az a fajta ember, aki a tökéletes alkalomra vár, hogy festhessen. Bárhol tudok művészetet csinálni, bármikor - nem számít. Túl sok olyan művészt ismerek, akik számára a tökéletes hely valamiképp nélkülözhetetlen. Éveket töltenek a megfelelő hely tervezésével, felépítésével, csinosításával, aztán mikor ideje lenne dolgozni, eladják a helyet hogy építhessenek egy másikat. Többnyire inkább csak visszatartja őket a munkától. Én viszont bárhol tudok festeni. Hatalmas képeket készítettem a legapróbb hálószobákban, garázsokban, bárhol. Amint hátat fordítok a szobának, nem számít, hol vagyok.

Az ihlet az amatőröknek való. A többiek csak megjelennek és elkezdik a munkát. A dolgok kinőnek a tevékenységből, és új lehetőségekre bukkansz majd - munka közben -, és új zárakat törsz fel, amikről sosem álmodtál volna, ha csak úgy ülsz ott, és vársz a következő "művészeti ötletre."

A folyamat maga bizonyos értelemben felszabadító, és nem kell újra meg újra feltalálni a kereket. Néhanapján tudod, mit fogsz tenni, ez lehet akár ugyanaz, mint amit tegnap tettél, és akár holnap is teheted ugyanazt. És így legalább egy ideig csak úgy dolgozol. Ha ehhez tartod magad, eljutsz majd valahova.

forrás: http://www.brainpickings.org/index.php/2012/12/27/chuck-close-on-creativity/

Az igazi érték megteremtéséhez mély munkára van szükség, ami alapvetően különbözik olyanfajta tevékenységektől, melyeket világosan meg tudunk szervezni.

A mély munka nem osztható föl egyértelműen kisebb feladatokra. Ez inkább egy filozófia, melyet lassan tehetünk magunkévá.

Robert Green Mastery című könyvében sorra veszi a történeteket figyelemreméltó emberekről, akik a precíz szervezés helyett folyton megszállottan (és gyakran összevissza) keresték és irányították energiájukat valami új felé.

forrás: http://calnewport.com/blog/2012/12/21/getting-unremarkable-things-done-the-problem-with-david-allens-universalism/

Bármit csinált vagy mondott, pezsgett az energiától.

"Mindig csak olyasmivel foglalkozom, amit szívesen csinálok."

Hogyan tarthatjuk tanács-szűrőnket kifogástalan állapotban?

Vigyázzunk az emberekkel, akik fekete-fehéren látják a világot! azokkal, akik túlontúl egyszerű magyarázattal szolgálnak hihetetlenül bonyolult eseményekre. Semmit se vegyünk túlságosan szó szerint. Fogadjuk el a tényt, hogy érzelmi életünk zavaros és komplikált lehet. Értsük meg, hogy az emberek így éreznek, csupán egyesek keményebben munkálkodnak azon, hogy ezt elrejtsék.

Van egy önellentmondásos mantra, amit folyton észben tartok. Célja az, hogy emlékeztessen a világ árnyaltságára, bármely helyzetből fakadó ellentmondásra, és hogy kiegyengesse az érzelmi hullámvölgyeket, az érzelmek hullámvasútját... azon érzelmekét, melyek legalább olyan veszélyesek ha jól mennek a dolgok, mint amilyen veszélyesek, ha rosszul. A mantra valahogy így hangzik:

"Amilyennek tűnik, annál sokkal rosszabbul áll a helyzet, és ugyanakkor sokkal jobban, mint ahogy tűnik."

(forrás: http://daltoncaldwell.com/zen-the-art-of-startup-advice )

Mel Brooks a The Two-Thousand-Old-Year Man című művében kifigurázza a bűntudat keltését. Egy anya és egy apa hosszú, fárasztó utat tesz meg az esőben gyalog, hogy meglátogassák a fiuk barlangját. Amikor megérkeznek, meleg fogadtatásban van részük, a fiú meghívja őket a barlangba. Ők azonban alázatosan megállnak kívül, mondván: "Nincs semmi baj. Számunkra elfogadható, ha kint állunk az esőben. Nem bánjuk.

(Részlet Herb Cohen "Bármit meg tud tárgyalni" című könyvéből.)

Van egy ismerősöm, aki két hónapja izgatottan beszélt a maja naptár alapján jósolt világvégéről. Tervei szerint a családhoz utazik majd, és nővérének vidéki házában töltik majd azt a napot.

Egy hónapja visszatértünk a témára, és mesélte, hogy már nem fél, izgatottan várja, de akkor is nyugodt fog maradni, ha háromnapos sötétség lesz.

Közvetlenül a világvége előtt pedig már teljesen komolytalannak gondolta a fenyegetést, mintha elszállt volna a félelme.

Érdekes: ahogy közeledtünk a dátumhoz, egyre kevésbé voltak elképzelhetőek az irracionális események. Jól hangzott annakidején, hogy háromnapos sötétség lesz, de amikor fölébredsz reggel, annyira szilárdnak tűnik a valóság, hogy rögtön aktiválódik a halhatatlanság-mítoszunk, és kijelentjük: nem, ma nem.